„Miskolc Város Sportjáért” díj

Egri István

A miskolci jégkorong sport elmúlt 40 évének meghatározó alakja, kimagasló sportvezetője. 1990-től a Miskolci Hoki Klub szakosztályvezetőjeként végérvényesen elkötelezte magát a sportág iránt. A Magyar Kupa döntőjét 1993. január 30-án Miskolc rendezte, melynek csapata ezüstérmes lett.

1994-ben alapítója volt a Miskolci Jegesmedve Jégkorong Sportegyesületnek, ahol eleinte szakosztályvezetőként irányította a munkát. A 2001-ben megrendezett Magyar Kupán bronzérmet szereztek a „Macik”, akik 2009-ben szintén a harmadik helyet harcolták ki. Időközben Egri István 2005-től már a klub elnökeként tevékenykedett tovább, teszi ezt a mai napig. 2006-ban megépült a Jégcsarnok, az addigi társadalmi-szabadidős munkát felváltotta a hivatásos sportvezetés. A Jegesmedvék a 2014/2015-ös szezonban érték el legnagyobb sikerüket, három aranyat nyertek. Amelyik versenysorozatban elindultak, azt meg is nyerték: első helyen végeztek a bajnokságban, a MOL Ligában, és megnyerték a Magyar Kupát is. A jégkorongozók 2015-ben csatlakoztak a DVTK-hoz, a 2015/2016-os és a 2016/2017-es szezon végén is Mol Liga győztesek és magyar bajnokok lettek, valamint 2018-ban ismét elhódították a Magyar Kupát is.

Egri István 2011-től a Miskolc Városi Szabadidőközpontot vezeti, ahol szintén számos hazai és nemzetközi esemény zajlik azóta is. Egri István 1998-tól - 2016-ig a Magyar Jégkorong Szövetség elnökségi tagja volt, felkészültségének, rátermettségének bizonyítéka, hogy ma is tagja a jégpályák építésért, fejlesztéséért felelős bizottságnak.

„Az év sportolója” díj

Nemes Rita

A DVTK versenyzője, kiváló atléta, hétpróbázó. Nemes Rita 9 év kihagyás után, két évvel ezelőtt a síkfutó versenyszámokról a hétpróbára váltva tért vissza az atlétika pályára, a Miskolci Sportiskola színeiben, hogy 30 évesen is bizonyítsa, helye van a legnagyobbak között. Munka mellett készült, de még így is egyre komolyabb eredmények elérésére volt képes az elmúlt időszakban, ami bizonyítja páratlan tehetségét. Szintén ezt támasztja alá, hogy a visszatérését követő évben - 2018-ban - hétpróbában magyar bajnoki II. helyet szerzett a Győrben megrendezett országos bajnokságon.

2019-ben magyar bajnokként köszönthettük a hétpróba számban, ahol a Magyarország Összetett Atlétikai Bajnokságának aranyérmese lett egyéni csúccsal, nemzetközileg is jegyzett kiváló eredménnyel. A versenyen 330 ponttal javította meg addigi legjobbját, és majdnem 400 ponttal ért el jobb eredményt, mint az elmúlt nyolc év hétpróba országos bajnoka.

Mészáros László

A népszerű, de kevésbé ismert sportágban, a fekvenyomásban ért el kiváló eredményeket.  2008-ban Európa-bajnok lett Noviborban 330 kg-os teljesítménnyel, míg ugyancsak 2008-ban világbajnokságot nyert Lauhammerben 340 kg-os teljesítménnyel, s ezzel e sportág új világcsúcsát állította fel. A súlycsoportjában az open, a master1, a master2 és a master3 világ- és Európa-csúcsát is ő tartja.

Az 1965 óta minden évben megrendezésre kerülő, a világ legrangosabb testépítő versenyének számító meghívásos Mr. Olympia megméretetésen fekvenyomásban a 140 kg-os súlycsoportban megvédte 2018-as elsőségét és ezúttal abszolútban is diadalmaskodott, nem volt olyan versenyző, aki a 282,5 kg-os teljesítményét túl tudta volna szárnyalni. 2019 óta a DVTK színeiben versenyez.