Összefoglaló 2024. január 27., szombat

VBW CEKK Cegléd - DVTK HUN-Therm 48-70

A bajnokság 12. fordulójában a VBW CEKK Cegléd otthonába látogatott a DVTK HUN-Therm. Völgyi Péter együttese valamennyi negyedet megnyerve magabiztosan hozta a kötelező győzelmet (48-70), így tovább őrzi veretlenségét a honi pontvadászatban.

VBW CEKK Cegléd - DVTK HUN-Therm 48-70


Sok hibával kezdtek a csapatok, több mint két és fél perc telt el, mire Aho Nina megszerezte a mérkőzés első pontjait a büntetővonalról. Gyorsan jött az egyenlítés a francia erőcsatár Shematsi részéről, majd Carr révén a vezetést is megszerezték a ceglédiek (4-2). Ezután megráztuk magunkat, Tadić, Charles duplái után Tyra csinált egy 2+1-es akciót, máris szebb képet mutatott az eredményjelző, igaz, Rakitára nem figyeltünk, aki egy hárompontossal büntetett (7-9). A 6. percben Shematsi másodszor is kiegyenlítette az állást, de a csereként beállt Kányási Veronika és Lelik Réka is szép kosarakkal mutatkoztak be, így néhány ponttal megnyertük az első játékrészt (9-13).

A második negyed elején Carr volt a hazaiak vezére, nálunk pedig Lelik rázta meg magát, réka öt pontot vállalt ebben a periódusban és a litván Grigalauskytė is bepöttyintett egy közelit, így nem csoda, hogy Lo Elhadji Malick vezetőedző időt kért (12-20). Ez a húzás bejött, mert a következő percekben viszonylag kiegyenlített volt a játék, légiósai pontjainak köszönhetően közelebb jött a Cegléd (18-22). Mielőtt túlságosan megijedtünk volna, Ana Tadić lépett elő főszereplővé, francia centerünk kihasználva fizikai paramétereit gyorsan szerzett zsinórban hat pontot, amivel kialakult az addigi legnagyobb különbség. Ráadásul hiába az újabb CEKK-timeout, Charles bevágott még egy triplát a szünet előtt, így megnyugtató előnnyel vonultunk az öltözőbe (18-31).

A második félidőben más felfogásban kezdtük a játékot és ez meg is látszott az eredményen. Aho Nina állt a csapat élére, 10-esünk sorra szállította a duplákat, majd Kányási hármasára Carr válaszolt szintén távolról (23-42). A 25. percben Milica Jovanović találatával húsz pont fölé nőtt a különbség, ebből Barnai és Carr faragott le rögtön. ezután kicsit befagyott az eredményjelző, amelyet Grigalauskytė és Szirony olvasztottak fel (29-46). A folytatásban Charles és Tadić ketteseire Rakita és Czank hárompontosokkal válaszolt (35-50). A negyed utolsó minutájában még Charles kettese és Barnai egy pontja fért bele (36-52).

A góltalan 31. perc után a következőben Farkas szerezte meg első pontjait. Nálunk előbb Lelik hintett egy remek triplát, majd Ana is újra megvillant (38-57). Réka és Rakita gólváltásával folytatódott a játék, így a negyed derekán közel húsz pont volt az előnyünk (40-59). Az utolsó percekben kézben tartottuk a mérkőzést, melynek végeredményét Vég-Dudás és Viszmeg büntetőit követően Kányási Veronika alakította ki egy tökéletes hárompontossal (48-70).

Tippmix Női Kosárlabda NB I. A-csoport 12. forduló

VBW CEKK Cegléd - DVTK HUN-Therm 48-70 (9-13, 9-18, 18-21, 12-18)

Albertirsa, 200 néző. Játékvezetők: Pozsonyi László, Gruber Nikolett, Nepp László.
Cegléd: Carr 14/3, Horváth B., Czank 3/3, Shematsi 8, Barnai 7. Csere: Rakita 8/6, Szerelem-Kobolák 2, Szirony 2, Farkas 2, Viszmeg 2. Edző: Lo Elhadji Malick.
DVTK: Aho T. 3/3, Aho N. 8, Charles 12/6, Jovanović 4, Tadić 12. Csere: Kányási 8/6, Lelik 12/6, Grigalauskytė 9, Oláh, Vég-Dudás 2. Tenyér. Vezetőedző: Völgyi Péter.


A mérkőzés részletes statisztikája ide kattintva böngészhető.


Mérkőzés utáni értékelések

Völgyi Péter: Gratulálok a Ceglédnek, a nemrég érkezett játékosaikkal sokkal komplettebb lett a rotációjuk. Örülök, hogy tudtunk ma nyerni, az ellenfélnek sok sikert kívánok a továbbiakban, mi próbáljuk a hátralévő minimális időt kihasználni, hogy fel tudjunk készülni a Fenerbahce elleni mérkőzésre és ott is helyt tudjunk állni.
 
Monika Grigalauskyte: Mi vezetjük a bajnokságot, mindenki minket szeretne legyőzni, örülök, hogy ma is meg tudtuk őrizni a veretlenségünket. Nem kezdtünk ma jól, de megtaláltuk a ritmusunkat, a védekezésünk húzott ki minket a nehéz helyzetekből. Nem dobtunk jól, de tudtuk hozni a saját játékunkat, örülök, hogy nyertünk. Még egy mérkőzés vár ránk a válogatott szünetig, összeszedjük az erőnket, és megpróbáljuk a legtöbbet kihozni abból a meccsből.